Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Élet

2008.02.12

Idézetek az életrol


       
Az élet olyan, mint egy szennycsatorna. Hogy mit lehet kihozni belole, az attól függ, hogy mi lett beleadva.
     Tom Lehrer   

   
Ma kezdodik életed hátralevo része.
     Charles Dederich   

   
Városban az ember akár száz évet is elélhet úgy, hogy nem veszi észre, hogy már régen meghalt.
     Lev Tolsztoj   

   
Az élet olyan, mint a rajzolás: néha gyorsan és határozottan kell cselekednünk, a dolgokat erélyesen kézbe vennünk, és arról gondoskodnunk, hogy a nagy vonalak villámgyorsan elottünk álljanak. Semmiféle lagymatagságnak, kételkedésnek itt nincs helye, a kéz nem remeghet, a szem nem pisloghat ide-oda, hanem egyedül csak arra irányulhat a tekintet, ami elottünk van.
     Vincent Van Gogh   

   
Az életnek nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy csodálatos legyen.
     Annette Funicella   

   
Cserkész koromban, amikor új cserkészek léptek be a csapatunkba, eljátszottunk egy játékot. Alakzatba rendeztünk székeket, és az új cserkészeknek bekötött szemmel kellett az akadályok között végigmenniük. A cserkészparancsnok adott néhány percet arra, hogy a játék megkezdése elott az új fiúk felmérjék az alakzatot. Csakhogy, amint az áldozatok szemét bekötöttük, a székeket csendesen elmozdítottuk a helyükrol. Szerintem az élet ehhez hasonló játék. Nagy részét magunk felállította akadályok leküzdésével töltjük, pedig azok csupán a képzeletünkben élnek. Addig ne kerülj ki egyetlen széket se, amíg bele nem ütközöl! És ha ez megtörtént, legalább lesz hova leülnöd.
     Pierce Vincent Eckhart   

   
Ahogy öregszem, egyre inkább látom úgy, hogy életünk tíz százalékát az teszi ki, ami történik velünk, és kilencven százalékát az, ahogyan reagálunk az eseményekre.
     Charles S. Swindoll   

   
Küzdés az élet, nyugvás a halál.
     Madách Imre   

   
Az emberi életet álnok hitelezohöz lehet hasonlítani. Napról-napra hazugságokkal ámítgatja ifjúságunkat; végre bevallja a csalást s aggkorunknak tagadó választ ad.
     Edward Young   

   
Az öregek mindig jobban ragaszkodnak az élethez, mint a gyerekek, és kelletlenebbül válnak meg tole, mint a fiatalok. Hiszen minden munkájuk ennek az életnek szólt, ezért a végén úgy érzik, hogy kárba veszett a fáradozásuk. Minden gondjukat, minden javukat, dolgos, álmatlan éjszakáik minden gyümölcsét, mindenüket itt hagyják, amikor elmennek. Életükben nem gondoltak arra, hogy olyasmit is szerezzenek, amit magukkal vihetnének a halálba.
     Jean-Jacques Rousseau   

   
Minden iskolás gyerek végezhet a fizikaórán kísérleteket, hogy meggyozodjék bizonyos tudományos hipotézis valódisága felol. De az embernek, akinek csak egy élete van, nincs lehetosége kísérlettel ellenorizni a hipotézist, s ezért sohasem fogja megtudni, hogy jól tette-e, amikor az érzelmeire hallgatott.
     Milan Kundera   

   
A létezés még nem élet.
     Alfred Tennyson   


Ábrándozás az élet megrontója,
Mely kancsalul festett egekbe néz.
     Vörösmarty Mihály   

   
A világ csalásokon nyugszik, az élet pedig csalódás.
     Henryk Sienkiewicz   

   
Aki tudja, hogy mit várhat az élettol, az nagyképunek tunik a gyávák elott.
     Berkesi András   

   
A becsületes élet legbiztosabb útja az, hogy azok legyünk, aminek látszunk.
     Szókratész   

   
Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet.
     Madách Imre   

   
Tökéletesen igazuk van a filozófusoknak, amikor azt mondják, hogy az életet visszafelé kell megérteni. Arról azonban megfeledkeznek, hogy elorefelé kell élni.
     Sören Kierkegaard   

   
Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre, ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél.
     Victor Hugo   

   
Az élet nagyon egyszeru: mindenfélével foglalkozol, legtöbbje bukás, néhány dolog sikerül. Ami sikeres, azt tovább csinálod. Ha nagyon jól megy, mások utánozzák. Erre valami másba fogsz. A kulcs a valami más kitalálásában van.
     Tom Peters   

   
Aki egy életen át hajszolja magát, csak a halálát hajszolja.
     José Narosky   

   
Minden kis viaszgyertya megtanít arra, hogy egy kis melegért, fényért érdemes tövig égni, mert a kis dolgok fénye az, ami bevilágítja életünket.
     Molnár Ferenc   

   
Születéskor a szemünk csukva, a szánk pedig nyitva van, majd egész életünket azzal töltjük, hogy megpróbáljuk korrigálni a természet ezen tévedését.
     Dale E. Turner   

   
Az élet java a zöld és a túlérett közötti röpke ido.
     Cullen Hightower   

   
Fénymásold le az életed! Ha elveszítenéd, jó, ha van róla másolat.
       

   
Nekem úgy tunik, az élet elég hosszú, csak nem elég széles.
     Edith Evans   
   
Vajon van-e élet a halál elott?
       
       
Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektol nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk.
     Örkény István   

   
Az életnek vannak ismeroi. De a sajátjához szerencsére mindenki dilettáns. Szerencsére, mert "szakszeruen" élni embertelen.
     Ancsel Éva   

   
Ellenállhatsz végzetednek,
ámde olykor ökle sulykol;
utadból, ha félre nem megy,
ej, hát térj ki te az útból!
     Johann Wolfgang von Goethe   

   
Az élet feltérképezetlen terület. Lépésrol lépésre derül ki, milyen.
     Leo Buscaglia   

   
Az élet nagyon drága, de az árban benne van évente egy Nap körüli utazás.
       

   
Az ember élete két részbol áll. Az elsoben reménylünk egy boldog jövot, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két idoszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.
     Széchenyi István   

   
Ne küzdj túl erosen. A legjobb dolgok váratlanul történnek.
     Gabriel García Márquez   

   
A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.
     Abraham Lincoln   

   
Nincs olyan bolondság, amelybe a társaságbeli ostoba vetélytársak, az újság ingere, az elvakult fiatalság bele ne hajszolna egy fiatalembert.
     Honoré de Balzac   

   
Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.
     Joanne Kathleen Rowling   

   
Az a tény, hogy a földön minden élet halállal végzodik, nem bizonyság arra, hogy az élet célja a halál.
     Lucian Blaga   

   
A nagy emberek azok, akik sokat éreztek, sokat éltek; és néha, néhány év alatt az ember sok életet él.
     Victor Hugo   

   
A sors keresztúthoz hasonlít, az irányválasztás mindig félelmetes.
     Victor Hugo   

   
Az életet álommá kell átalakítani, s álmunkból valóságot formálni.
     Pierre Curie   

   
Az élet útja nagyon csodálatos. Soha nem könnyu, nagyon gyakran nehéz, de tele van örömmel, reménnyel és gyozelemmel.
     Norman Vincent Peale
   
Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.
     Márai Sándor   

   
Az embernek úgy kell élnie, amint gondolkodik, máskülönben elobb vagy utóbb úgy fog gondolkodni, amint él.
     Paul Bourget   

   
Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S o halasztá évrül-évre.
     Arany János   

   
Éltem - és ebbe más is belehalt már.
     József Attila   

   
Mindenki úgy él ahogy tud, nem úgy, ahogy szeretne.
     Móricz Zsigmond   

   
Múló világ felett
Örök csillagok élnek,
Hiába hullanak
Hervadt lombok, remények,
Mindig akar, szeret, dalol az élet!
     Juhász Gyula   

   
Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a virágok illatát!
     Walter Hagen   

   
Mindenki a maga módján álmodja meg az életét.
     Anatole France   

   
Ezt sírja: élni, élni még!
Mert élni, jaj, sohsem elég!
Az élet örök táruló:
Aki nem éli, áruló!
     Tóth Árpád   

   
Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül.
     Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij   

   
Kicsiny sajkáink ismeretlen óceán habjait szelik - s ez bizony megrémít minket. Ám szédíto csoda részesei vagyunk. A tenger varázslatokkal teli, az égbolton csillagok úsznak. S eleven életünk közöttünk zajlik.
     Pam Brown   

   
Az élet teljességét nem években mérik, hanem örömben. Kinek-kinek annyit ér az élete amennyi örömet szerez másoknak.
     Zay László   

   
Akinek jelleme jól rendezett, azoknak élete is rendben van.
     Démokritosz   


Az élet egész tarkasága, gyönyörusége, szépsége fénybol és árnyból tevodik össze.
     Lev Tolsztoj   

   
Az élet hosszú a szerencsétlennek, rövid a boldognak, játékszín az okosnak, álom a szerelmesnek, mámor a könnyelmunek, pusztaság a szegénynek, örömház a gazdagnak.
     Kisfaludy Károly   
Élet-halál kérdésekben a megfelelo pillanat csak egyszer jön el. Egyszer, s aztán mindörökre odavan.
     Stephen King   

   
Lehet, hogy két életünk van: az egyik nappal, a másik pedig álmunkban... De sose fogjuk megtudni.
     Jacques Attali   

   
Gondolkodásom elfogyó erejével lassan tapogattam a titokzatos élet megfoghatatlan értelmét.
     Zilahy Lajos   

   
Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb idon át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.
     Charlotte Bronte   

   
A világ csendéletszeru: kicsi és minden részletével zsúfoltan összetartozik.
     Márai Sándor   

   
Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk. Vannak, akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetoségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük. (...) A fenébe is! Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgeto dübörgését? Ez itt most - ez a mi idonk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk... nem pedig a múlt valamely aranykora vagy a jövo ködös utópiája... Ez itt az idonk... akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi idonk még akkor is, ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak találjuk. Ez az élet, ami nekünk adatott... és múlik, múlik... Mi a csudára várunk hát?
     Talmud   

   
Ma már tudom, hogy az életünk örökké változó, mint ahogyan a tenger hullámai sem maradnak ugyanazok. Minden küzdelmünk, gyozelmünk és szenvedésünk hamarosan nem lesz más, mint egy tintafolt a papíron.
     Arthur Golden   

   
Néha, ha belegondolok, hogy jelentéktelen dolgok milyen súlyos következményekkel tudnak járni, elfog a kísértés, hogy kijelentsem: jelentéktelen dolgok nincsenek.
     Bruce Barton   

   
Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelott gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyujtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszeru és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.
     Márai Sándor   

   
Nagy idopazarlással keresik a fölöslegest, és sokan élték le az életet úgy, hogy csak az élet eszközeit keresték? Vedd szemügyre az egyént, vizsgáld az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben, kérded? Végtelen sok. Hiszen nem élnek, hanem élni készülodnek. Mindent elhalasztanak. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk, elfut mellettünk, mint valami idegen; az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész.
     Seneca   

   
Bolond az, aki a saját világában él. Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni a életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják.
     Paulo Coelho   

   
Ma sem volt könnyu élni
Nem lesz könnyu sosem.
De érdemes volt! - s mindig
Érdemes lesz, - hiszem!
     Váci Mihály   

   
Aki sokat lát, abban sok meg is marad.
     Jean de La Fontaine   

   
Az élet olyan, mint a tízsebességes bicikli. Legtöbbünknek vannak soha nem használt sebességfokozatai.
     Charles Monroe Schulz   

   
Mindenki sokáig akar élni, de senki sem akar megöregedni.
     Jonathan Swift
   

Az légy, aki vagy,
Érezd jól magad,
És ha elhajózol hosszú vizeken,
Néhány kiköto még útbaejtheto,
De mindig visszaérkezel.
     Charlie   

   
Játsszuk el
Azt, hogy élünk
És nem lehetne másképp.
Egyszeru a játék,
Vigyáznak ránk,
Mert hinni kell,
Hát játsszuk el!
     Ákos   

   
Számtalan viselkedés közül választhattam volna, de én csak hagytam, hogy a sors döntsön helyettem.
     Paulo Coelho   

   
Senki sem ismeri be szívesen, hogy rosszul választott életpályát. Az ember, ha méltó erre a névre, sokáig evez szél és ár ellen, míg ki nem szakad belole a kétségbeesett "nem megy!", és vissza nem engedi sodortatni magát a partra.
     Charlotte Bronte   

   
Ha van még a világon, amit nem láttál és nem hallottál,
Ha van még a világon, amit nem éreztél s nem próbáltál,
Ha van még a világon olyan, ami kicsit is érdekel,
Ha van még a világon, akkor élned kell, még élned kell.
     Ladánybene 27   

   
Arra születtem, hogy kisgyermek legyek, s anyám mellett lassan játsszam az életet.
Arra születtem, hogy felnott is legyek, s megértsem a szóból azt, amit lehet.
S végül arra jöttem én a világra, hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába.
     LGT   

   
Épp a szenvedés az élet. Szenvedés nélkül ugyan mi élvezet volna benne; egyetlen végtelen hálaadás lenne, ami istenes dolog ugyan, de egy kicsit unalmas.
     Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij   

   
Mi ez a kivagyiság, mikor a lényeg az,
Hogy kinek látszol, és kinek játszol,
Hiszen elmúlsz húsz, és elmúlsz negyven,
És elmúlsz lassan, szépen és csendben.
     Rapülok   

   
Kell egy kis áramszünet
Idonként mindenkinek,
És aztán megint mehet
Minden tovább.
     Hofi Géza   

   
Nyomtalanul nem múlik el az élet,
Valaminek mindig történnie kell.
Látod, a szemem alatt már
Ott van néhány ránc, és mégis
Az vagyok, akinek engem látsz.
     Tankcsapda   

   
Aki nem vak, látja mi a lényeg,
Annak tiszta a kép:
Kötélen táncol az élet,
Alatta tátongó szakadék.
     Tankcsapda   

   
Az élet csodáinak nagysága attól függ, hogy milyen szemmel nézzük azokat!
     Urbán Ferenc   

   
A folyamok is úgy mennek, ahogy mennek, és nem úgy, amint az emberek szabályozzák oket.
     Mikszáth Kálmán   

   
A sors attól sors, hogy nem magunk választjuk, mégis meg kell állnunk a helyünket, bármit hozzanak is a napok.
     Colin J. Fayard   

   
Tégy valamit annak érdekében, hogy újra megteljen az életed fantáziával. A fejünk fölött itt az égbolt, amelyet az emberiség évezredes megfigyelések során már annyiféleképpen magyarázott. De most felejts el mindent, amit a csillagokról tanultál, és újra angyalokká változnak, vagy gyermekekké, vagy bármivé, amiben éppen kedved van hinni. Ettol még nem leszel buta, hiszen ez csak egy játék, de gazdagabbá teheted az életed.
     Paulo Coelho   

       
Az élet nem más, mint úton lenni hazafelé.
     Herman Melville   

   
Az élet a jövore való elokészület; a jövore pedig úgy tudunk a legjobban felkészülni, ha úgy élünk, mintha nem is létezne jövo.
     Elbert Hubbard   

   
Az emberi lény nem csak arra teremtetett, hogy keresse a bölcsességet, hanem arra is, hogy fölszántsa a földet, várja az esot, elültesse a búzát, learassa a termést, megorölje a magokat, és megsüsse a kenyeret.
     Paulo Coelho   

   
Az életben minden csata azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk belole valamit, még az is, amelyiket elveszítjük.
     Paulo Coelho   

   
Az életem olyan, mint a hullámvasút - igen, az élet ejtoernyozés, kockázatvállalás, esések és kelések sorozata, hegymászás, vágy, hogy fölérjünk a csúcsra, és csalódás és szenvedés, ha nem sikerül.
     Paulo Coelho   

   
Az élet sokkal, de sokkal boldogabb lenne, ha 80 évesen születnénk, és onnan közelítenénk fokozatosan a 18 felé.
     Mark Twain   

   
Vannak boldog könnyek, fájó mosolyok, mindig lesznek szerelmek, míg a föld forog. Az élet szép, de élni tudni kell, az élet egy harc és benne gyozni kell!
     Anatole France   

   
Abból élünk, amit kapunk, de az éltet minket, amit adunk.
     Winston Churchill   

   
Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben: ember lenni mindig, minden körülményben.
     Arany János   

   
Senki sem olyan okos, hogy mindig tudja, mit csinál.
     John Irving   

   
Lehet, hogy az élet olyan, hogy alkukat kell kötni benne, de ezeket az alkukat is méltósággel kell kötni. És ha nem lehet méltósággal alkut kötni, akkor nem szabad alkut kötni.
     Esterházy Péter   

   
Arra születtünk, hogy napsugárba kapaszkodjunk,
nem baj, hogyha fáj, nem baj, hogyha fáj.
Arra születtünk, tiszta legyen még a szívünk,
s játsszunk még tovább, játsszunk még tovább.
     LGT   

   
Életünk legnagyobb része úgy telik el, hogy rosszul cselekszünk, nagy része úgy, hogy semmit sem csinálunk, szinte egész életünk pedig úgy, hogy mást csinálunk, mint amit kellene.
     Seneca   

   
Sosem találsz beteljesedést, a kezdet és a vég te vagy.
     Epica   

   
A legjobb dolgok mindig a közelünkben vannak. A lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben, a virágok a lábunknál, a munka a kezünkben, az Igazság ösvénye elottünk. Ne kapaszkodjunk a csillagok felé, de becsüljük meg a hétköznapi feladatainkat abban a biztos tudatban, hogy a mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér a legédesebb dolog az életünkben.
     Robert Louis Stevenson   

       
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bun és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság.
     Karinthy Frigyes   

   
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy rongybábu vagyok csupán, és egy darabka élettel ajándékozna meg, lehet, hogy nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de biztosan megfontolnék mindent, amit kimondok. A dolgok értékét nem abban látnám, amit érnek, hanem abban, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék: megértettem, hogy ha csak egy percre is lehunyjuk szemünket, hatvan másodpercnyi fényt veszítünk el örökre.
     Gabriel García Márquez   

   
Mindenkinek csak egyetlen igazi megbízatása van: hogy önmagára találjon. Végezheti, mint költo, mint orült, mint próféta, vagy mint bunözo. Ez nem a mi dolgunk, sot végso soron jelentosége sincs. Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk saját magunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig.
     Hermann Hesse   

   
Néha te vagy a szélvédo.
Idonként pedig te vagy a bogár.
     Mark Knopfler   

   
Az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bárhol, bármikor, bárhogyan.
     Hamvas Béla   

   
A Szeretet Palotájának kapuja kétfelé nyílik. Ahol beléptél, ugyanott ki kell lépned egyszer, hogy visszatérj oda, ahonnan indultál. Mindazt, amit teremtettél, magad mögött hagyod, de késobb bármikor visszanézhetsz rá. Amikor visszatekintesz, látni fogod: a Szeretet Palotája fényesebben ragyog a te teremto fényed által.
     Tatiosz Hioszi   

   
Aki állandóan úton van, az tudja, hogy egy napon mindig el kell indulni.
     Paulo Coelho   

   
De hol a cél? Mi a cél? Csak élni? Nap-nap után? Megélni ezt és amazt, múlttá változtatni a jelent, jelenné a jövot, és baktatni, baktatni a napok hátán, amíg egyszer csak elfogynak és... és a semmi, vagy az Isten, vagy akármi, egy nagy fekete szivaccsal mindent letöröl, ami volt, s ami történt?
     Wass Albert   

   
Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben - kötelességen belül, vagy azon felül is talán -, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell, legyen, mint egy bonyolult szerkezetu gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be... Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentol való.
     Wass Albert   

   
Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen cselekvésképtelenek lennénk. Mindig megpróbálunk kitérni a szenvedés elol. Ezer meg ezer módon kísérletezünk, de teljesen sohasem sikerül. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy mindenképpen keresnünk kellene legalább egy olyan utat, amely lehetové teszi az emberek számára, hogy elviseljék az elkerülhetetlen szenvedést, minden egyes emberi lény osztályrészét. Aki legalább annyit elért, hogy el tudja viselni a szenvedést, már csaknem emberfeletti feladatot teljesített. Ez bizonyos fokig örömmel vagy elégedettséggel töltheti el. Ha ezt ön boldogságnak nevezné, nem sok kifogásom lenne ellene.
     Carl Gustav Jung   

   
Aki nem érti meg az élet célzásait, azt az élet elobb-utóbb telibe találja.
     Carl Gustav Jung   

   
Az értelem hiánya akadályozza az élet kiteljesedését. Sok minden, talán minden elviselheto, ha értelme van.
     Carl Gustav Jung   

   
Bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nok. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erovel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.
     Márai Sándor   

   
Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha turi
Balsorsa minden nyugét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
     William Shakespeare   

   
Érdemes a szerint élni, amiben hiszel, mert különben elobb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz.
     Kovács Ákos
       

Szeretet nélkül az élet: halál.
     Müller Péter   

   
Az élet elottem áll, és nem látok tole semmit.
       

   
Hiába fúrjuk-faragjuk életünk rejtelmes sziklatömbjét, minduntalan elobukkan rajta a sors sötét erezete.
     Victor Hugo   

   
Tépd el az idot, törd el a múltat,
Gondold azt, hogy mától fogva élsz!
Könnyfényu hus patak lemossa arcodat,
És ha onnan majd visszatérsz,
Egy új útra megtisztulva lépsz.
     Dinamit   

   
Életed útját magad választod. Válassz hát úgy, ha egyszer elindulsz, nincs már visszaút!
     Kodály Zoltán   

   
Nem tudom, mit rejt a sorsod,
mosolyt hoz-e vagy könnyeket.
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
s orizd meg a boldog perceket.
     Ernest Hemingway   

   
Fura az élet, bár gyakran elvesz,
jutalmad mindig, hogy újra kezdhetsz.
Csillogó gyémántod köddé fakul,
majd öledbe hullik váratlanul.
     Vörös István   

   
Ringat egy bölcso,
játék a kertben,
suhanó tájak,
elso szerelmek,
felnott vagy végre,
sodor egy örvény,
megkopott évek,
és végül a Fény.
     Vörös István   

   
Az igazán nagy dolgok az apró rezdülésekben érhetok tetten. Mennyivel szegényebb a tenger végtelen felszíne, ha nem fodrozzák hullámok, mennyivel egyhangúbb a kék ég, ha nem csipkézik apró felhok, és milyen halott az erdo is, ha a fák ágain nem fészkelnek madarak, a fuben nem nyüzsögnek parányi bogarak. Ilyen a lélek is: ha nem figyelünk az alig észreveheto, apró örömökre, az élet szépségének legjavát veszthetjük el.
     Elisabeth Lobber   
29
   
Egyetlen nap sem olyan, mint a másik, mert mindegyik tartogat egy csodát, egy mágikus pillanatot, amikor az univerzum összeomlik, és új csillagok születnek.
     Paulo Coelho   

   
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetoséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!
     Paulo Coelho   

   
Köd elottem, köd mögöttem,
Isten tudja, honnan jöttem.
Szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?
     Szabó Lorinc   

   
Hogy fölfrissülj a nagy Egészben, lásd meg az Egészet minden kicsi részben.
     Johann Wolfgang von Goethe   

   
Az élet olyan játék, amelynek elso számú játékszabálya: ez nem játék, ez halálosan komoly.
     Alan Wilson Watts   

   
Mámor, reménység, vágy, tavasz,
Szerelem, álom, ez meg az,
Név, pénz, siker, hit, csókja nonek,
Zsákmánya mind a gonosztevonek.
Az élet is: hó, hamar olvad,
Ami ma minden, semmi holnap.
     Jules Jouy   

       
Valójában szomorú tény, hogy világunk és az élet kérlelhetetlen ellentétekbol áll: nappal és éjszaka, boldogulás és szenvedés, születés és halál, jó és rossz. Még csak biztosak sem vagyunk, hogy az egyik felér a másikkal, a jó a rosszal vagy az öröm a fájdalommal. Élet és világ: csatatér, mindig is így volt, nem is lesz másképp, ha pedig volna, hamarosan vége lenne a létnek. Kiegyenlített állapot sehol sem létezik.
     Carl Gustav Jung   
8
   
A lét legfobb értelme számomra csakis az lehet, hogy van, nem pedig, hogy nincs, vagy többé már nincs.
     Carl Gustav Jung   

   
Csak a betegség után értettem meg, milyen fontos, hogy igent mondjunk a tulajdon sorsunkra. Mert ilyen módon jön létre egy olyan én, amely akkor sem vall kudarcot, hogyha fölfoghatatlan dolog történik vele. Olyan én, amelyik kitart, elviseli az igazságot és megbirkózik a világgal meg a sorssal. Akkor még a vereségbol is gyozelem kovácsolható. Semmi sem kuszálódik össze - sem kint, sem bent; a tulajdon folytonosságunk ugyanis helyt állt az élet és az ido áradatával szemben. De ez csakis akkor történik így, ha az ember nem avatkozik bele tolakodóan a sors terveibe.
     Carl Gustav Jung   

   
Létezésem értelme az, hogy az élet kérdést tett föl nekem. Vagy fordítva: én magam vagyok a kérdés, amelyet a világhoz intéztek, és föl kell mutatnom a magam válaszát, különben csupán a világ válaszára hagyatkozhatom. Ez az a személy fölötti életfeladat, amelyet csak kínkeservesen valósíthatok meg.
     Carl Gustav Jung   

   
Az ember szempontjából így hangzik a dönto kérdés: vállalod-e a végtelent vagy sem? Ez életének kritériuma. Csak akkor nem vesztegetem érdeklodésemet semmiségekre és csekély jelentoségu dolgokra, hogyha tudom, hogy a határtalan a lényeg. Ha ezt nem tudom, akkor ilyen vagy olyan tulajdonság kedvéért, amelyet személyes javamnak tekintek, ragaszkodom hozzá, hogy a világban számítsak valakinek. Tehát, mondjuk, a tehetségem vagy a szépségem miatt. Minél erosebben ragaszkodik vélt tulajdonához az ember, és minél kevésbé érzi meg a lényeget, annál kevésbé elégíti ki az élete. Korlátozva érzi magát, mivel korlátozottak a szándékai, ez pedig irigységet és féltékenységet szül. Megváltoznak a vágyak és a beállítódás is, ha megértjük és érezzük, hogy már ebben az életben hozzákapcsolódtunk a határtalanhoz. Végso soron csak a lényeg révén számít valaminek az ember, és ha az nincs a birtokában, akkor elrontotta az életét. A másik emberrel való kapcsolatban is az a dönto, vajon kifejezodik-e benne a határtalan vagy sem.
     Carl Gustav Jung   

   
Meg kell tanulnom örülni magányomnak. Tegyél, kreálj, írj, ­olvass: élj. Vigyázz, nehogy formák köré rendezd önmagad. Kompromisszumokat kötnöm szükséges ugyan, de nem mindegyik elkerülhetetlen. Szétvert álmok romjainak tengerén hajózom így is - úgy is: megtanulok-e örülni annak, hogy itt lehetek?
     Kovács Ákos   

   
Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan süketek a világ hangjai iránt.
     Márai Sándor   

   
Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak.
     John Lennon   

   
Sorsunk az lesz, amit majd megérdemlünk.
     Albert Einstein   

   
Minél jobban közeledünk az álmunkhoz, Személyes Történetünk annál inkább életünk igazi értelmévé válik.
     Paulo Coelho   

   
Sietni kéne, testvér,
Szeretni, lenni, élni,
A halállal nem békélni meg.
     Ákos   

   
Itt vagyunk, ki tudja, kit ki hívott, mégis itt vagyunk, sokáig itt leszünk,
Szárnyalunk, mint földre tévedt égben járó angyalok, és néha szenvedünk,
Álmodunk, a tények szürke tengerétol elfutunk, ezek vagyunk,
Hiszen van még idonk, azért se változunk.
     Demjén Ferenc   

   
Lenni? vagy nem lenni? kérdések kérdése!
Melynek nehéz, kétes, szép a megfejtése.
     Csokonai Vitéz Mihály   

   
Csak egy pókhálószál tart életben. Elég egy semmiség, egy enyhe fuvallat, a dolgok arasznyi elmozdulása, és az, amiért az ember imént még az életét áldozta volna, egyszerre csak tartalmatlan butaságnak mutatkozik.
     Milan Kundera   

   
Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága elott, aki nyitott a csodákra, aki derusen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál.
     Paulo Coelho   

       
Az életet csak az ellentét lobbantja lángra.
     Carl Gustav Jung   

   
Hinni akarom, hogy erosnek és boldognak kell lennünk, mert csak így segíthetünk az embereken a bajban. Aki csak vonszolja az életét, és összeroppan a súlya alatt: senkin nem segíthet.
     Albert Camus   

   
Ezen a földön mindannyian látogatók vagyunk
Ha elmegyünk, magunk után, ki tudja, mit hagyunk
Tanítsuk meg gyermekeinknek a szeretet dalát
Ahány ember annyiféle csodálatos világ.
     Bródy János   

   
Az embernek eléggé szeretnie kell az életet, amelyet választott, hogy végül a magáénak mondhassa: és én szeretem is.
     Ferit Orhan Pamuk   

   
Fel kell készülnöd arra, hogy nem mindenki álmodja a te álmaidat.
     Linda Ronstadt   

   
Mutass egy utat, mi kivezet innen
Ha tiszta marad lelked, elveszik minden
Menekülj magad elol, de soha ne feledd
Te sem élheted túl az életet.
     Alhana   

   
Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.
     Rejto Jeno   

   
Az út a végtelenbe fut, és a mulatság sosem ér véget.
     Robert Earl Keen   

   
Úgy meglepodtem, amikor megszülettem, hogy szóhoz sem jutottam vagy másfél évig.
     Gracie Allen   



   
Végül is minden csupán rögtönzés.
     Charlie Chaplin   

   
Ha még nem csináltál egy dolgot, próbálkozz meg vele háromszor. Eloször, hogy legyozd a félelmedet. Másodszor, hogy megtanuld, hogyan kell csinálni. Harmadszor, hogy kiderítsd, szereted-e csinálni.
     Virgil Thomson   

   
Érezni és gondolkozni azért, hogy cselekedjünk: ez minden harmonikus élet törvénye.
     Liszt Ferenc   

   
Alapjában gyalázatos a világ, s én nem is kívánnék ember lenni, ha nem azt tartaná mindenki, hogy embernek lenni különös kiváltság.
     Hans Christian Andersen   

   
Nem fontos, hogy az országúton poroszkálva haladjunk, fontosabb tán, hogy magunk után egy-két lábnyomot hagyjunk.
     Kiss Tamás   

   
Az emberi fajnak két nagy problémája van. Az elso: eltalálni azt a pillanatot, amikor valamit el kell kezdeni. A második: eltalálni azt a pillanatot, amikor abba kell hagyni.
     Coelho Paulo   

   
Mert semmit sem ér neked az élet, ha másképp álmodtad, és másképp élted.
     Mihai Eminescu   

   
Ha az élet egy citromot nyújt feléd, akkor mondd azt: "Ó, igen. Imádom a citromot!"
     Henry Rollins   

   
Voltam már börtönben. Csak három hetet, de amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy toszavakban beszélo West Ham-drukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra meg az, hogy HALÁL - mindezt olyan sakk-készlettel, amibol hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó -, akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. Azt például, amikor nem kell börtönben lennie.
     Hugh Laurie   

   
Ahhoz, hogy valaki éljen, égnie kell, fókusszá kell lennie, meg kell gyulladnia és gyújtania kell.
     Hamvas Béla   

   
Lenni annyi, mint tenni és teremteni.
     Carl Gustav Jung   

   
Ránk, emberekre nagyon jellemzo, hogy amíg a dolgok függoben vannak, és van még esélyünk rá, hogy tovább és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk, hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót, és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk. De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal elott. Nem fordul felénk a szerencse, sot meglehetos feszültséget okozva várat magára. És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt idokre, amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebego felhok között eltunhettünk. Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat, újabb esélyeket, csodálatos dolgokat, és kergetjük egyre tovább az álmokat, és közben provizórikus életet élünk.
     Carl Gustav Jung   

   
Vannak mesék, amik sosem érnek véget. Bennünk is, közöttünk is történnek tovább. Vannak mesék, igen, vannak. Vannak, amíg csak gondolkozunk, amíg hiszünk, amíg remélünk, amíg szeretünk. Örök mesék. Élteto mesék. Az ember meséi.
     Pintér László   

   
Mit nevetsz? A mese rólad szól, csak a név más.
     Horatius   

   
Egy a törvény: nincs halandó, ki az életet baj nélkül éli végig, bárhol él.
     Szophoklész   

   
Ez nem az az ég, ami mindig kék,
nem az az élet, ami mindig szép,
csak olyan boldogság, amit elvesz a halál
újra és újra, ki tudja, mióta már?
     Tisztán a cél felé   

   
Ha az ember az individuáció útját járja, ha éli az életet, akkor a tévedéssel is számolnia kell, különben nem lenne teljes az élet. Semmi garancia nincs rá - egyetlen pillanatban sem -, hogy nem követünk el baklövést, vagy nem kerülünk halálos veszélybe. Az ember talán úgy véli, akad biztos út. Ez azonban a holtak útja volna. Akkor már nem történik semmi, vagy semmiképp nem a megfelelo történik. Aki biztos úton jár, tulajdonképpen halott.
     Carl Gustav Jung   

   
Fontos, hogy legyen valamilyen titkunk, és sejtsük, hogy van nem tudható dolog is. Ez némi személytelenséggel, egyfajta numinózummal tölti be az életet. Aki sohasem tapasztalta, fontos dolgot mulasztott el. Kell az embernek éreznie, hogy egy bizonyos tekintetben titokzatos világban él, amelyikben megeshetnek és megtapasztalhatók soha meg nem magyarázható dolgok is, nemcsak olyanok, amelyek a várakozásnak megfeleloen történnek. Beletartozik ebbe a világba a váratlan és a hallatlan. Csakis így teljes az élet.
     Carl Gustav Jung   

   
Az ember élete az, amivé gondolatai alakítják.
     Marcus Aurelius   

   
Az élet ilyen neked?
Zuhansz, emelkedsz, zúzol, azt eszed, amit kifoztél.
Oszintén ígérd meg, soha nem változol meg.
     Avril Lavigne   

   
Elismerem, nem könnyu megtalálni a helyes formát, de ha megtaláljuk, sikerül valami egészet csinálni magunkból, és azt hiszem, ez az élet értelme.
     Carl Gustav Jung   
Jobb állva meghalni, mint térden csúszva élni.
     Emilio Zapata   

   
Valaki mondja meg, milyen az élet,
Valaki mondja meg, mér` ilyen,
Valaki mondja meg, mér` szép az élet,
Valaki mondja meg, miért nem.
     LGT   

   
És ha így lesz is, ha valóban elveszítem, akkor is nyertem egy boldog napot. És ha arra gondolok, milyen szörnyu ez a világ, akkor egyetlen boldog nap is maga a csoda.
     Paulo Coelho   

   
Mily bolondok vagyunk! "Semmittevéssel múlt el az élete" - mondjuk. Vagy: "Semmit sem csináltam ma." Semmit? Hiszen éltél! Ez nem csupán alapveto, de legdicsobb foglalkozásod is.
     Michel de Montaigne   

   
Sohase légy egészen dolog nélkül, hanem vagy olvass, vagy írj, vagy elmélkedjél, vagy imádkozzál, vagy a közjóért valami hasznost munkálkodjál.
     Kempis Tamás   

   
Az élet elfut, vissza sose fordul, s nagy léptekkel jön a Halál mögötte.
     Francesco Petrarca   

   
Ha valamit a betonba ültetsz, amikor az kino, ugyan tele lesz karcolásokkal, mégsem azt fogod mondani: "Nézd, mennyi karc van ezen a rózsán!", hanem azt, hogy: "A francba is, ez a rózsa kinott a betonból!"
     Tupac Amaru Shakur   

   
Ó, én, ó, élet, kérdések nem szuno árja! Hitetlenek végtelen özöne, balgáktól nyüzsgo városok! Mi jó ezek közt?
Ó, én, ó, élet! Válasz: Az, hogy itt vagy, hogy van élet és egyéniség, hogy zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort.
     Holt költok társasága c. film   

   
Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait? Amikor még a legegyszerubb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk, nem kutatnánk, nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt. Ez hát a késztetés: a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak a legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni?
     Hosök c. film   

   
Figyelj! Végülis mit veszíthetsz? A semmibol jöttél, a semmibe mész. Mit veszítettél? Semmit.
     Brian élete c. film   

   
Élj másokkal, halj meg egyedül.
     Lost c. film   

   
A legkisebb dologért, ha értelme van, mindig érdemesebb élni, mint az értelem nélkül való legnagyobbért.
     Carl Gustav Jung   

   
Jó okom van feltételezni, hogy a dolgok nem érnek véget a halállal. Úgy tunik, mintha az élet közjáték volna egy hosszú történetben.
     Carl Gustav Jung   

   
Egyéni életünk nem illúzió. Annak ugyanúgy van érvényessége.
     Carl Gustav Jung   

   
Mindig olyannak éreztem az életet, mint egy növényt, amely a gyökértörzsébol él. Tulajdonképpeni élete láthatatlan, a rizóma mélyén rejlik. Mindaz, ami a talaj fölött látható, csak egy nyáron át tart. Azután elhervad - efemer jelenség. Ha az ember az élet és a kultúrák véghetetlen kialakulására és elmúlására gondol, az abszolút semmiség gondolata tölti el; én azonban sohasem szuntem meg azt érezni, hogy az örök változás alatt él és megmarad valami. Amit látunk: a virág, az pedig mulandó. A rizóma megmarad.
     Carl Gustav Jung
   
Élni azt jelenti, mint örülni bármi áron.
     Rejto Jeno   

   
Túl rövid az élet, és néha attól félek,
hogy elszalad elottem, és hiába kérek
csak még egy percet a világtól,
mert talán nem láttam a szépet a hibáktól!
     FankaDeli   

   
Mi az élet? Orület.
Mi az élet? Hangulat.
Látszat, árnyék, kábulat.
Legfobb jói: semmiségek;
Mert álom az teljes élet,
Holmi álom álma csak.
     Pedro Calderón   

   
Kötelességed minden életben egy van csupán: légy hu magadhoz. Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaira. Azért létezem, hogy úgy éljem az életem, ahogyan nekem örömet okoz.
Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi.
     Richard Bach   

   
Ha akarjátok, itt helyben megmagyarázom, mi az élet lényege, mi az élet titka és értelme. Ne fussatok ábrándok után, ne törekedjetek címre, vagyonra! Évtizedek idegorlo munkája kell ezek eléréséhez, s egyetlen éjszaka elrabolhatja toletek. Orizzétek meg fölényes egykedvuségeteket az élettel szemben, ne rettegjetek a bajoktól s ne sóvárogjatok a boldogság után, hisz úgyis mindegy: a keseruség nem tart örökké, s ami édes, az sem fenékig az. Örüljetek, ha nem fáztok, s ha éh és szomj nem gyötör benneteket, ha nincs megroppanva a gerincetek, ha lábatok járni, kezetek fogni, szemetek látni, fületek hallani képes – van-e még, akire irigykednetek kellene? Ne irigyeljetek másokat. Aki irigy, elsosorban önmagát emészti. Dörzsöljétek meg a szemetek, mossátok tisztára szíveteket, s becsüljétek, nagyon becsüljétek meg azokat, akik szeretnek benneteket, akik jószívvel vannak irántatok. Ne bántsátok, ne szidalmazzátok oket, ne váljatok el tolük haragban, mert nem tudjátok, nem az lesz-e utolsó cselekedetek letartóztatástok elott, s úgy is maradtok meg az o emlékezetükben!
     Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin   

   
Játék az élet, rosszul megkevert kártyákkal, gondokkal. Bajjal teli szerencsejáték, hol a vak esély uralkodik.
     Lope De Vega   

   
Az élet kombinációk sorozata, s e kombinációkat folytonosan tanulmányozni kell, szemmel kell követni, ha az ember meg akarja tartani kedvezo helyzetét.
     Honoré de Balzac   

   
Néhány szikla nem állítja meg a folyót. Az emberi ellenállások közt az események tovább folynak, és nem fordulnak vissza.
     Victor Hugo   

   
Az élet nem könyörületes, de legalább könyörületesebb, mint a halál. Mindössze ez a különbség.
     William Goldman   

   
Az én imádságom: lelkem Istene, orizd meg bennem mindhalálig a gyermeket, akinek születtem.
     Juhász Gyula   

   
A véletlent ugyanúgy kell kezelnünk, mint egészségünket; örüljünk neki, ha kedvünkben jár, legyünk türelemmel, ha ellenünk fordul, s komoly orvosságot csak akkor használjunk, amikor végleg nem tehetünk másképp.
     Francois de La Rochefoucauld   

   
Ha tényleg minden eleve el van rendelve, akkor minek élünk? Az élet legyen tele meglepetésekkel!
     Next - A holnap a múlté c. film   

   
Vágyaink annyit keresztezodnek, és az élet oly zurzavaros, hogy a boldogság ritkán száll arra a vágyra, amely hívta.
     Marcel Proust   

   
Mindenki azt hiszi, hogy a földi élet célja az, hogy teljesítsünk valami tervet. Senki sem kérdezi, hogy ez a terv az övé-e, vagy valaki más alkotta. Gyujtik a tapasztalatokat, az emlékeket, a dolgokat, mások ötleteit, és többet gyujtenek, mint amennyit elbírnak. És közben megfeledkeznek az álmukról.
     Paulo Coelho   

   
A világ és a lét itt kegyetlen.
közhely, mégis így van temetlen:
minden szemét marad a régi,
de pár szép percért érdemes élni.
     Depresszió
   
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
     Vörösmarty Mihály   


Egyáltalán… Létezem? Néhol egy mély kátyú vagyok, néha kis rög, vagy némi por, ami a talpakra ragad. Vagy még ennyi sem.
     Pálnagy László   

   
Amennyire képesek vagyunk felismerni, az emberi létnek az az egyetlen értelme, hogy világosságot gyújtson a puszta létezés sötétségében. Sot feltételezheto, hogy amiképpen a tudattalan hat ránk, ugyanúgy hat tudatunk gyarapodása is a tudattalanra.
     Carl Gustav Jung   

   
Élet, a tisztességtelen viselkedés miatt ki vagy rúgva!
     Svetlana Chmakova   

   
Hiszen nem is létezel igazán, ha csak gépiesen éled az életed, de nem látod meg a világ szépségeit.
     Amy Reeder Hadley   

   
Mindig vagyok, s újból belém halok.
Órák monoton ostora, lecsap mostoha sorsomra.
Atommagjaim körül - keringo tükörkép örül.
Aztán az egyikük - megunva engem - eltunik örökre.
Magamra maradva ocsúdok.
Felém s belém.
     Pálnagy László   

   
Kaland az élet. Vagy talán hosszabb-rövidebb túlélotúra eleve vesztes figurákkal.
     Vavyan Fable   

   
Rengeteg hibát elkövethetünk az életben. Egyet nem: amelyik tönkretesz.
     Paulo Coelho   

   
Most úgy érzed magad, hogy a világ összes drogját ki szeretnéd próbálni, de a világ összes drogja sem tudná megváltoztatni azt az érzést, hogy az egész életed csupán egy álom volt, és csak most ébredtél fel belole.
     Az élet nélkülem c. film   

   
A teli kelyhet szépen üríteni ki, ugyan kinek sikerülne ez?
     Carl Gustav Jung   

   
Hiszem, hogy mindannyiunkban rejtozik egy hos, aki tartást, becsületet és erot ad, hogy végül büszkén halhassunk meg. Igaz, néha elofordul, hogy oda a remény, és le kell mondanunk a céljainkról. Még az álmainkról is.
     Pókember c. film   

   
Élhetsz száz évig, hogyha feladod azokat a dolgokat, amik miatt száz évig akarsz élni.
     Woody Allen   

   
Minden ember élete ugyanúgy ér véget. Csak hogy hogyan élt, és hogyan halt meg, az ami megkülönbözteti egyik embert a másiktól.
     Ernest Hemingway   

   
Amíg ifjak vagyunk még, a világ véleménye szerint élünk, és fontosabb számunkra a másokkal, mint saját magunkkal való jó viszony. De mihelyt az öregkort elértük, már jóval kevésbé látjuk érdekesnek az idegent, és semmi sem foglalkoztat annyira, mint épp saját magunk, akit nélkülözni kell már nemsokára.
     Charles de Saint-Évremond   

   
Elvégre, aki engedelmeskedik neki, azt vezeti a végzet, aki meg el akar futni elole, azt vonszolja.
     Lorinc L. László   

       
Tedd a dolgod, az eredményt hagyd az istenekre.
     Pierre Corneille   

   
Minél több tabut szeg meg az ember, annál érdekesebb lesz az élete...
     Feldmár András   

   
Az az ember, aki visszajön a kapun, sosem lesz pontosan ugyanaz, mint aki átlépett rajta.
     Aldous Huxley   

   
Mert akkor már tudhatták mindenek,
hogy azután az éjszaka csak álom,
amit a fénylo valóság követ.
     Pilinszky János   

   
Mint megannyi szirom, hull a sok pehely,
A világ koldulón ásít, míg telik a kehely.
Hó-csókkal, hó-bókkal jégálmot kívánón!
Hó-csókkal, hó-bókkal jégvágyat imádón!
S már elborít mindent a szuzies fátyol,
Csillogó csendjével fehéren gyászol.
     Pálnagy László   

   
Zuhanás, miben szállni kell
sebesség és égtájak nélkül.
     Pilinszky János   

   
Lebuktam ím és fölmerültem,
Szorítva gyöngyházálmokat,
Megsebzett szívvel, szédülten,
Felnott lettem egy perc alatt.
     Füzesi Magda   

   
Ami a születésed és a halálod között történik, az nem számít. Az csak egy pillanat.
     Szabó Magda   

   
Az életedet nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzeted.
     A randiguru c. film   

   
Szeretsz és élsz,
emberként félsz.
Hallasz és látsz,
emberként vágysz.
     Pálnagy László   

   
A serdülore jellemzo, hogy nagylelkuen meg akar halni azért, amiért az érett ember alázatosan élni akar.
     Wilhelm Stekel   

   
Tudnotok kellene: bármit is csinál az ember, mindenképpen örökké él. Legfeljebb ruhát cserél. Hogy mikor, annak nincs jelentosége. Az élet örök.
     Szepes Mária   

   
Az ember lelke a csillagokban született, s a kozmikus körpálya befutása után oda tér vissza.
     Szepes Mária   

   
Köszönöm, uram, jól vagyok.
(...)
Élek, és haldoklom,
ahogy eddig is.
     Jim Morrison   

   
Az ember a maga kiszámolt homokszemeivel jön a világra, és azok a szemek, amelyeket bármi okból, önmaga vagy más miatt, szándékosan vagy kényszeruségbol nem használ fel belolük, örökre elvesznek.
     Gabriel García Márquez   
Néznéd, amint a Nap zizegve
Csillagokat hint a vizekre.
(...)
Látod kigyúlni mosolyát,
S nem várhatsz, menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
Hogy egyre hajszol, uz a gond?
     William Henry Davies   

   
Testemen-lelkemen megtapasztaltam, hogy nagyon is hasznomra vált a bun, hasznomra vált a gyönyör, a birtoklás óhajtása, a hiúság, sot a legszégyenletesebb kétségbeesés is, hogy megtanuljam feladni ellenkezésemet, megtanuljam a világot szeretni, hogy ne mérjem többé valamely, általam kívánt, általam elképzelt világhoz, az általam kigondolt tökéletességhez, hanem megelégedjem vele már most, szeressem úgy, ahogy van, és örüljek, hogy része vagyok.
     Hermann Hesse   

   
Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megorzik,
minden magától rendezodik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri oket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége.
     Lao-ce   

   
Az elso csésze az ajkamat és a torkomat nedvesíti meg. A második eluzi magányosságomat, a harmadik áthatol a hiábavaló (meddo) belsomön. A negyedik csésze könnyu verejtékezést indít, az élet minden rossza eltunik a pórusaimon keresztül. Az ötödik csészénél megtisztulok, a hatodik csészénél a halhatatlanság birodalmába képzelem magam. A hetedik csésze - nem tudok tovább írni - csak huvös fuvallatot érzek, mely beleakad a ruhám ujjába...
     Lu Tung   

   
Isten elott ki-ki bunei szerint,
méltó módon elszámoltatik,
nem marad semmi véka alatt,
mi megtörtént a nap alatt.
     Kárpátia   

   
Az élet titka nem probléma, amit meg kell oldani, hanem realitás, amit át kell élni.
     Frank Herbert   

   
Lemond az igazságról, aki megnyugszik abban, amelyikben él.
     Jacques-Bénigne Bossuet   

   
Semmi sem olyan fontos az ember számára, mint a sorsa, semmi sem olyan félelmetes, mint az örök élet.
     Blaise Pascal   

   
Nincs teremtett lélek, akit életében legalább egyszer cserben ne hagyna az a híres okosság.
     Moliére   

   
Fáradj, míg ez mulandó életben vagy, holtod után bizony eleget nyugodhatsz.
     Apáczai Csere János   

   
Hiábavaló fiatalnak lenni szépség nélkül és szépnek lenni fiatalság nélkül.
     Francois de La Rochefoucauld   

   
Az élet nemi érintkezés útján terjedo fertozés, amelynél a halálozási arány 100%.
     Ronald David Laing   

   
Megcélozni a legszebb álmot,
komolyan venni a világot,
mindig szeretni és remélni,
így érdemes a Földön élni!
     Papp Lajos   

   
Ha kedvünket leljük a halálban, kezdünk helyesen gondolkodni az életrol.
     Bohumil Hrabal   

   
A halhatatlanság remek ötletnek tunik, míg rá nem jössz, hogy magadra maradtál.
     A kárhozottak királynoje c. film

   
Aki nem tud szembenézni a múltjával, arra van ítélve, hogy örökké megismételje.
     George Santayana   

   
Minden ember, akivel találkozunk, életünk minden eseménye a javunkat szolgálja, jóllehet a maga idejében ezt nem mindig ismerjük fel.
     Gerald G. Jampolsky   

   
Bármit megtehetsz,
Mindent megnyerhetsz,
Mindent eljátszhatsz,
Játszva meghalhatsz.
     Ossian   

   
A legfontosabb, drágám, hogy az élet szuper legyen, és ha már az, nem számít, meddig tart.
     Freddie Mercury   

   
Az élet igazságos. Aki rosszul hall, az jól lát, aki rosszul lát, az jól hall, akinek az egyik lába rövidebb, a másik biztos, hogy hosszabb.
     Sipka János István   

   
A gazdagság nem a kincsek birtoklásából áll, hanem azok kihasználásából.
     Napoleon Bonaparte   

   
Lehetsz a leheto legmélyebben, fordulhat ki az életed tövestül a sarkából, a világ meg se moccan, marad rezzenetlenül az, ami volt. És persze forog tovább. Gond nélkül.
     Laurell Kaye Hamilton   

   
A legnagyobb örömök mindig váratlanul lepnek meg minket. Mint a véletlenszeru séta, a rögtönzött látogatás, a beszervezetlen utazás, a keresetlen társalgás vagy ismertség.
     Fanny Fern   

   
Az élet ezer lehetoséget kínál, de egy is boven elég belole.
     Napsütötte Toszkána c. film   

   
Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.
     Bethlen Gábor   

   
Mindenki sokáig akar élni, de senki nem akar megöregedni.
     Benjamin Franklin   

   
Az élet túl becses ahhoz, semhogy tartalmatlanul, cél nélkül, üresen, szeretet, és végso soron remény nélkül éljünk.
     Václav Havel   

   
Ha egyetlen szív fájdalmát enyhítem:
nem éltem hiába;
ha könnyítek egyetlen életen:
nem éltem hiába;
ha lepottyant madárfiókát visszarakok a fészkébe, a fára:
nem éltem hiába.
     Emily Dickinson   

   
Az élet minosége apróságokon múlik.
     Barbara Braham   


S nem a világi jókat megtagadni,
De józan ésszel vélek élni tudni
A bölcsességnek titka és jele.
     Berzsenyi Dániel   
   
       
De hát az ember nem arra született, hogy legyozzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyozni.
     Ernest Hemingway   

   
Mehetünk nyugodtan, mert az én utamnak vége úgysem lészen. Sok kocsi elporlik alattam, de én addig meg nem állhatok, míg az én testem is valamivel magasabbra nem emeli ezt a földet.
     Nyíro József   

   
Célod beteljesülése után egy dolgot mindenképpen hiányolni fogsz: a vándorlást a cél felé.
     Marié von Ebner-Eschenbach   

   
Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.
     Robert Louis Stevenson   

   
Már semmi más nem akarok lenni, mint aki vagyok. Kicsoda-micsoda vagyok hát? A válaszom: végösszege vagyok mindannak, ami elottem történt, mindannak, ami voltam, amit láttam, amit tettem, és mindannak, amit velem tettek. Mindenki és minden vagyok, akinek és aminek létét a világban befolyásolta az én létem. És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok.
     Salman Rushdie   

   
Az élet könnyebb, mint gondolnánk: csak annyi kell, hogy elfogadjuk a lehetetlent, meglegyünk anélkül, ami nélkül nem lehet meglenni, és elviseljük az elviselhetetlent.
     Kathleen Norris   

   
Az emlékezetes élet az az élet, amikor valaki ki tudja magát húzni az életével szemben, miközben legyozi a félelmeit, majd szabadon tud lélegezni.
     Csernus Imre   

   
A szépség egy mosolygó arc. Megbecsülése mindannak, amivel Isten megáldotta az embert anélkül, hogy azokra a jellemvonásokra koncentrálna, melyeket elmulasztott továbbfejleszteni.
     Bridget Fair   

   
S mert mindenütt ott volt, ahol kellett, soha nem látták. S mert mindig jókedvu volt, soha nem kérdezték, hogyan lehet jókedvu.
     Márai Sándor   

   
Isten tudja, hogy mindannyian az élet muvészei vagyunk. Egyszer vésot és kalapácsot ad a kezünkbe, hogy szobrot faragjunk, máskor ecsetet és festéket, hogy fessünk, megint máskor pedig papírt és tollat, hogy írjunk. De soha nem fogom tudni használni a kalapácsot a vásznon, sem az ecsetet a szobron. Ezért még ha nehezemre esik is, el kell fogadnom a mai áldásokat, akkor is, ha éppen nem áldásnak érzem oket, hanem átoknak.
     Paulo Coelho   

   
Elég, ha tudjuk, hogy az élet alapveto kérdéseire soha nem kapunk választ, és mégis tovább tudunk menni.
     Paulo Coelho   

   
Élet és szellem két olyan hatalom vagy szükségszeruség, amelyek közé az ember be van ékelodve. Életének a szellem adja meg az értelmét és a legnagyobb kibontakozás lehetoségét. A szellem számára azonban elengedhetetlen az élet, mert igazsága semmit sem ér, ha nem tudja kiélni.
     Carl Gustav Jung   

   
Bizonyos dolgokat az életben úgy kell megélnünk, mintha azok arra lennének rendeltetve, hogy érett gyümölccsé legyenek, s ha mégsem érnek meg, akkor hát elejtjük oket. Játékosan kell oket felfognunk, gyermeki módon, eloítéletek nélkül. Mihelyt eloítéleteink vannak, bizonyos lehetoségeket kizárunk, s életünk nem gazdag többé.
     Carl Gustav Jung   

   
Sokan közülünk úgy érzik, hogy az élet csak egy vicc.
     Bob Dylan   

   
Ne higgy a meséknek! Minden sztori, amely úgy végzodik, hogy "boldogan éltek, amíg meg nem haltak", ökörség. Vidám befejezés nem létezik. Sot. Befejezés sincs. Az élet megy tovább, két kanyarral arrébb már mindig történik valami új. Legyozhetsz hatalmas akadályokat, dacolhatsz ezer veszéllyel, farkasszemet nézhetsz a gonosszal, a végén dicsekedhetsz is vele - de az még nem befejezés. Az élet mindig odébbtaszigál, megtáncoltat, meggyötör és megtör, új eropróbát vagy tragédiát lök eléd, nem ereszt addig, amig csak el nem éred az egyetlen valódi befejezést - a halálodat. Amíg szufla ven benned, a történet pereg tovább.
     Darren Shan